Sámándob készítő suli

Nagyon sok ember keresett meg az utóbbi időben, hogy magának szeretné a dobját elkészíteni, de nem akar emiatt egy komplett asztalosműhelyt berendezni. Elkezdett bennem érlelődni egy gondolat, hogy másokkal is megosszam a tudásom, de nem csak elméleti, az internetre feltöltött információkkal, hanem magát a gyakorlatot átadva. Így született meg Sámándob készítő suli gondolata, ami most már nem csak gondolatként létezik.
Ez a tanfolyam két napodat veszi igénybe. Ezen a két napon vállalom, hogy a dobkészítés minden csínját-bínját megtanítom neked, hogy tökéletes dobot, dobokat tudj készíteni. Első nap megismered a bőrfajtákat, a különböző faanyagokat, szerszámokat és eszközöket. Ezek után elkezdjük együtt elkészíteni a dobkávát, amivel még aznap annyira elkészülünk, hogy a következő nap ennek a kávának a kicsinosításával kezdjük és tesszük is rá a bőrt. Természetesen minden szükséges anyagot, szerszámot, eszközt biztosítok a számodra, neked csak egy jegyzetfüzetet és tollat kell magaddal hoznod.
Igény szerint a tanfolyam egy napossá is tehető, de ebben az esetben csak azt tudom vállalni, hogy beavatlak a műhelyfogásokba, trükkökbe, az egyes lépésekbe, de kész dob a nap végére nem lesz a kezedben, csak a tudás, amivel bármikor képes leszel dobot készíteni magadnak, vagy másoknak.

Ha további információkra van szükséged keress bátran a 06-70-421-8033-as számon!


A legújabbak a Sámánboltban

Dobtáska, vászonból (több méretben, folyamatosan készül)


Ára: 12000 Ft

Sámándob készítő készlet 55cm-es


Ára: 40000 Ft

Cédrusfából készült, faragott dobverő


Ára: 10000 Ft

Kőrisfából készült, faragott dobverő


Ára: 7500 Ft